2010. 02. 21.
Csalóka móka (az élet)!
Hahotázó hódolattal bóklászik a szép remény,
kergetőző álomkórban keresné már nyughelyét.
Futó percek, tűnő idő képei mind arcba vág,
emlékekben ott virít majd néhány gaz, s pár virág!
Nyargalás az örök élet, s tesz-vesz minden érzelem,
csodát ígér nap-nap után szívekben a szerelem.
A látszat olykor nagy játékos, keveri tán lapjait,
s hanyagul a földre dobja, ha a lélek szava int!
Reszket keze a félelemnek, s ámul magán a parázna test,
hajtja magát, érzi kínját, ha éjjel a magány freskókat fest!
A valót látni tündöklő kínkeserv vagy tán fakó gyönyör,
a lét megáld, s ha magad vagy, gyakran csak elgyötör.
Fénybe vágyó lepkeszárnyon, kúszón az ég felé,
megperzselve hull az álom, s a bús szívből tép le még.
Tündökölve, mélybe zúzva, létezel, mindig és újra...
S sejtelmed súgja: az élet szép, s tiéd, az összes útja!
kergetőző álomkórban keresné már nyughelyét.
Futó percek, tűnő idő képei mind arcba vág,
emlékekben ott virít majd néhány gaz, s pár virág!
Nyargalás az örök élet, s tesz-vesz minden érzelem,
csodát ígér nap-nap után szívekben a szerelem.
A látszat olykor nagy játékos, keveri tán lapjait,
s hanyagul a földre dobja, ha a lélek szava int!
Reszket keze a félelemnek, s ámul magán a parázna test,
hajtja magát, érzi kínját, ha éjjel a magány freskókat fest!
A valót látni tündöklő kínkeserv vagy tán fakó gyönyör,
a lét megáld, s ha magad vagy, gyakran csak elgyötör.
Fénybe vágyó lepkeszárnyon, kúszón az ég felé,
megperzselve hull az álom, s a bús szívből tép le még.
Tündökölve, mélybe zúzva, létezel, mindig és újra...
S sejtelmed súgja: az élet szép, s tiéd, az összes útja!
