2010. 02. 21.
Megtörten is...hiszek
Minden lélegzet nehéz, s gyakran elfogy a levegő,
oly ziláltan jön néha a lég, s keserű az emlékező.
Most minden ily kesernyés, kétséges, komor tény;
így lesz az ember szívében, de gyakran, tört lény.
Homályosan derengő az alagút melyben haladunk,
talán látjuk a célt, s fényben tündöklő önmagunk.
De ha jön az áhított változás; hátrálunk, elfutunk,
s mint minden menekülő, mindig csúfosan elbukunk.
Problémák jönnek, gondok mennek; a szív kemény.
Szebb napok, s boldog percek, lesz-e még remény?
Néha minden elveszik, a szív helyén törött cserép,
s a megannyi résből vérző lélek mondja azt: elég!
Elfáradtam; leteszem terhem, magányom, sóhajom,
keresek új hitet, új értelmet, már csak ez az óhajom!
oly ziláltan jön néha a lég, s keserű az emlékező.
Most minden ily kesernyés, kétséges, komor tény;
így lesz az ember szívében, de gyakran, tört lény.
Homályosan derengő az alagút melyben haladunk,
talán látjuk a célt, s fényben tündöklő önmagunk.
De ha jön az áhított változás; hátrálunk, elfutunk,
s mint minden menekülő, mindig csúfosan elbukunk.
Problémák jönnek, gondok mennek; a szív kemény.
Szebb napok, s boldog percek, lesz-e még remény?
Néha minden elveszik, a szív helyén törött cserép,
s a megannyi résből vérző lélek mondja azt: elég!
Elfáradtam; leteszem terhem, magányom, sóhajom,
keresek új hitet, új értelmet, már csak ez az óhajom!
