2010. 02. 21.
Elfogyott szerelem
Egy emlék, ennyi lett csupán,
néma hang szívem zord falán.
Tüzesen égető, zokogó fájdalom,
nyugtató már csak a sírhalom.
Szemed vad tenger áramlása,
gúnyt űzött belőlem villámlása.
Hiába vágytam a pillantásra,
ő nem nézett rám, csak másra.
Hittem szép szavaknak, hazugságnak,
hittem csillagoknak, s annyi másnak.
Minek a remény, ha ennyire fáj?
Minek a szerelem, ha az másnak jár?
Szeretek szeretni, de engem ki szeret?
Remélni is reméltem, amíg lehetett.
A remény belőlem már régen kifogyott,
amikor törött szívem még érted dobogott!
néma hang szívem zord falán.
Tüzesen égető, zokogó fájdalom,
nyugtató már csak a sírhalom.
Szemed vad tenger áramlása,
gúnyt űzött belőlem villámlása.
Hiába vágytam a pillantásra,
ő nem nézett rám, csak másra.
Hittem szép szavaknak, hazugságnak,
hittem csillagoknak, s annyi másnak.
Minek a remény, ha ennyire fáj?
Minek a szerelem, ha az másnak jár?
Szeretek szeretni, de engem ki szeret?
Remélni is reméltem, amíg lehetett.
A remény belőlem már régen kifogyott,
amikor törött szívem még érted dobogott!
