2010. 02. 21.
Halálra várva
Szemek áttetsző üvegként tiszta tükre
semmibe mered; már nincs kimerülve!
A valót elhagyja, nem lát, csak véltet:
azt, hogy elhagyja a gyarló földi létet.
A levegő gyorsabban szökik tova
kapkodón, fuldoklón ragaszkodna,
hisz lassan elkopik az összes erő,
s nem marad már...elfogy a levegő!
Elmúlik a test, ami tompa, nehéz,
nem mozdul többé a láb és a kéz.
A lélek az mi elhagy most, tovaszáll...
elérkezett hát érted is a várt halál!
De hinni kell, mert hinni jó azért,
hogy életünk itt véget még sem ért,
innét a távozás csak köztes állapot,
s ez után felülről bámuljuk a napot!
semmibe mered; már nincs kimerülve!
A valót elhagyja, nem lát, csak véltet:
azt, hogy elhagyja a gyarló földi létet.
A levegő gyorsabban szökik tova
kapkodón, fuldoklón ragaszkodna,
hisz lassan elkopik az összes erő,
s nem marad már...elfogy a levegő!
Elmúlik a test, ami tompa, nehéz,
nem mozdul többé a láb és a kéz.
A lélek az mi elhagy most, tovaszáll...
elérkezett hát érted is a várt halál!
De hinni kell, mert hinni jó azért,
hogy életünk itt véget még sem ért,
innét a távozás csak köztes állapot,
s ez után felülről bámuljuk a napot!
