Szürke égbolt hűs könnye pereg,

felette tán szikrázó menny lebeg,

apró rügyekben küldi le az életet,

ami pár csepp könnyért megremeg.

Fázón rezzen, ha szellő meglebben,

vágyja a tavaszt vígan, s hevesebben.

Űzi a szürkét, s a havas fehéret,

dísze már a kék-bárányos ég lett.

Cifrázva lila, narancs, bordó-bársony,

fekszik mind egy nagy zöld ágyon,

s mosolyt csalnak, napsugarat,

ha elnyúlnak a lombok alatt.

Halkan neszel minden móka,

zenéje kacaj, s csicseri nóta,

füttyöngve fújja a sok madár:

"Itt a tavasz, s miénk a nyár!"

Kéz a kézben, már indul a menet,

ismerd meg az ébredő természetet!

Örülj most, s mindig minden nyíló virágnak,

hisz nem tudjuk, mikor lesz vége a világnak!