A zenész többé nem muzsikál,
elhúzta élete utolsó dalát.
Kezéből elfogytak a dallamok,
s magában áll most már a tok,
melyben a hegedű megpihen,
vonója nem játssza sebtiben
az elmúlt szép időt, s új kort,
a zenész már nem töröl róla port!

Taktust taktusra ver keze néha,
ajkán a dallam se mindig néma,
de már elhagyta a józan ész,
s tekintete távoli, semmibe néz.
Öt perc, mit agyának hagy az idő,
s elfelejti azt, honnan jött, ki ő!
De néha még ad mosolyt az emlék...
s a szonáta, prelűd sem kevés...

Ekkor győzelmet arat a kor felett,
elfelejt minden beteges tünetet.
A dallam nem szól, de belül szárnyal,
versenyre kell a kórral, s a halállal!