Gyermekkori képek fekszenek kezedben,
maroknyi szeret, vidám-bús jelekben,
elmúltak a felelőtlen, boldog esztendők,
s az árnyékod lassan melletted felnőtt.
Állsz most döbbenten, hisz lassan nincs
gyermeki bűbáj, s annyi titkos kincs,
mit szobád mélyén szülők elől rejtegettél,
s amin a barátokkal oly sokat nevettél.

De most kopni kezd a gyermeki varázs,
helyette gyúl a tűz, s van ifjonti parázs.
Kezdesz új életet már saját lábra állva,
s felnőttként ügyelsz tovább a világra.
Teher, felelősség lesz majd útravalód,
s a felnőtt lét ad kenyeret, borravalót,
tudás, emlék, mit tapasztalsz, szerzel,
mindig a tiéd, s hasznát veszed egyszer.

Most a képeket könnyes szemmel nézed,
elmúlt kamasz évek emlékét fel-fel idézed.
Nem könnyű, sose volt, tudjuk, a távozás,
s ijesztő mindig egy embernyi változás,
de itt az időd! Menni kell, menni jó azért,
mert leszel felelős most már önmagadért,
beérik a gyümölcs, mit magad vetettél,
s annyi lesz a tiéd, amennyit érte tettél!