Zúg, dübörög, búg a vér,
patakból tör elő az ér,
pokol hírnöke életre kél,
a szeretetből mit se kér,
életet gyűlöletben mér,
neki a kín az igazi kéj!

Elpusztít itt ő minden jót,
feketére festi a fehér hót,
belőled issza az élet sóját,
élősködik rajtad, a nemjóját!
Miután végzett itt a démon,
megy tova, s még több vért ont.

Nem nézi ki jön vele szembe,
bárkivel a rosszért egybekelne,
bűn mulatsága, szerelme átok,
magának akarja az egész világot!
S ha lelked neki végleg eladod,
a poklot ajándékba tőle megkapod!

A csomagban pénz, hatalom, ékszer,
de a föld alá egyikkel se mész el,
mert te is annyi leszel, mint én,
- testből por, lélekből nyalábnyi fény -
semmiség a mindenség gyönyörű egén.
Rájössz, hogy démonod önmagad voltál,
s mégse lett tiéd, amit összehordtál!

Annyi csak miénk, mit örökül hagyunk,
szeretet, gondolat, néhány víg napunk
emléke, mire az élet gonddal oktatott,
mit másnak adtunk, békét vagy bánatot.
S mit viszünk el, ha kezünk már üres?
Az élet emlékét, a fán bomló rügyet...