Háttal lányom sose kezdj mondatot, mondták nekem egykor a nagyok
Undok dolog ez, de egy háttal ma megint, s mégis több vagyok.
Szaladtak előttem is az évek, s ma már más lettem: felnőtt!
Oly sápadtan közelednek a tények, hogy mindenki egyszer felnő.
Nem értem, hogy történhetett, hogy játék helyet ma munka vár,
Hogy minden mese tovatűnt, s álmaimban sincs több mesevár!
Alkalmasint látomás ha van: fehér kerítés, kocsi, s kertes ház;
Tündéri kacajjal gyermekeim jönnek majd, s két kar ölelve haza vár!

Ledér lázban lengve születtem, s világba ordítottam: itt vagyok!
Eltelt negyed-száz év, s ennél is a tortán már eggyel több ragyog,
Tudom, maradok, sok nem változik, s nem szeretnék én sem nagyon...
Tudom, hogy magamat mindig szívvel, s lélekkel teljesen odaadom!
Elmúlhat hát ötven vagy száz, elmúlhat minden szép, s víg varázs,
Ma huszonhat lettem, s rájöttem, hogy az időnek nem jutott garázs!