Vékonyka szelet csak reggel a város,
imádkozik fényért, lelke könyörög.
Az ébredő lét fájdalmasan álmos,
felfalja fáradt testét a lusta köd.
Nehézkesen indul útjára a nap,
megfáradt leveink hullnak lucsokba.
Törten indul útjára egy árnyalak,
Civódik magával harag mocsokban.
Természet, s ember egymás ellen játszik,
nyertesünk emberi, de belül káros!
Képmutatása tükörben is látszik,
hamuszín bőre tusájuktól sáros.

Míg emberünk igát rak, s markába röhög,
Kémények bús hada álmosan ólmosat köp.