Vékonyka szelet tűnő holdvilág kiált:
"Csak reggel lenne, s hajnal hozna imát!"
A város holt kövén baktat egy diák,
Felfalja fáradt, nesztelen árnyvilág,
Testét a pőre éj hűvösen rázza,
Lusta köd veszi alakját körül,
Hamuszín bőre, napsugárnyi álma...
Tusájuktól a fanyar élet örül.
Sáros a városélet röpke képe,
Kémények bús tekintete égbe néz,
Hada álmosan pöfékel emléket...
Ólmosat köp az ébredő semmi fény.

Tanulsága is egyszerűvé válhat:
Ne engedj soha szürke elnyomásnak!