Zűrös, zajos zendülő,
talpunk alatt rezdül ő,
élő embertemető.
Jó Isten teremtette,
embere tönkretette,

hisz senki se szerette,

használták, mint a rongyot,
mit munka után dobott
szeméthalomra sorsok
okozta kényszer világ.
Ez a tény hozzád kiált!

Szívében szenvedő és

víz kioltja, ellepi,
tűz martalékká teszi,
levegő szertezúzza,
maga alá kín-húzza
teremtő földi súlya,

szomorú szeretőként

keresi zaklatottan
nyugalmát a napokban,
alkalmatlan karokban,
hajnalokban, fagyokban,
búsan hanyatló korban

szerelme mind elveszett.

Hisz senki sem szerette,
szerelme mind elveszett,
szívében szenvedő és
szomorú szeretőként
gyűlölve szeret ő még!