Elfáradtam lelkemnek kősúlya alatt,
a cipelésből elég, kell új akarat.
Sok volt az ítélet naiv fejem felett,
döntöttem, ezután több békát nem nyelek!

Mi bánt? Hisz életem tökéletes lehet,
gondolják azok, kik ismerik a nevem,
de a pofont érzem, ha sebeznek, vérzem,
mondják meg nekem, kit érdekel mit érzek?

Próbáltam jósággal, sugárzó mosollyal,
segítő szándékkal, sohasem morogva,
s nem vártam viszonzást a cselekedetre,
csak annyit, ne tegyenek nekem keresztbe!

Sértett önérzetem előtört a mélyből,
leplet nem vonok köré a sötét éjből.
Napvilágra hozom azt a torzszülöttet,
amit világra küld közöny és gyűlölet.

Haragvó barátok, dühös idegenek
hagyjatok élni és szeretni engemet.
Ha szívetek nem hajol a békés csendre,
hagyjatok meghalni jó szóért epedve!