Fagyos-szürke felhők alatt
hódfarkakon cseréphadak
hallgatják az utca hangját,
éjjel csendjét, nappal zaját...

Kukorékol hajnaltájban,
búcsút int a sötét árnynak,
s üdvözli a kelő napot
kakas koma az udvaron.

Lassan éled a kisváros,
apró és nagy kicsit álmos,
de a percek elindulnak,
s néma szóvá módosulnak:

Morcan döccen a csettegő,
krákogása még berregő.
Meghűlt taknyos, zord időben.
ápolja a gazda, bőszen.

Kocsitenger ömlik útra.
Vár a munka! Szól a duda!
Surrog, süvít, fütyül, csattan
és ha csattan - Jaj ám! - baj van!

Sziréna sipít az égbe:
"Lassabb menne, tovább élne!"
Szaván okulunk utólag,
hisz nincs időnk, csak futólag.

Mosolyog tán most a város,
mert a nap ma délutános,
nevetés csilingel, szalad,
utcán táskás gyerekcsapat.

Majd az óra tovább járja,
mutatója kerge tánca
a gazdáját haza várja.
Remélvén, hogy nem hiába!

Aztán lassul minden lélek,
otthon meleg ágyba térnek,
s kint egy árva tücsökbarát
játssza el az élet dalát!