Kúszik sima bőr alá a pír,
mikor kézbe kerül a papír.
Tán egy utolsó vallomás?
Életben csupán egy állomás?

A sorok lassan eggyé válnak,
állják sarát a dohogásnak,
muszáj-erős, de lélek-gyenge,
s indul új útjára az elme!

Gondolat csapongva rohanó:
miért, kiért, lesz-e, s hogyan jó?
Fáj a való, az élet csaló!
Igyekvésed hiábavaló!

Mert tetteidre értéktelen
válasz gyakran: "talán majd egyszer"!
A káröröm most is csak nevet,
ha megkapod az üzenetet.

S kúszik sima bőr alá a pír,
kezedben reszket még a papír.
Elolvasni nem mered, lehet...
Idén se emelték a béredet!