"Az élet törékeny!" Szökevény!
Csüngünk rajt`, mint fa a gyökerén.
Vágyunk, járunk, végén megállunk,
holtként porrá, s hamuvá válunk.

Temetőbe szökött az élet,
lehajtott fő, rengeteg ima,
s a sírok régmúlt életképek,
fájó, gyászos emlékária.

Elénekelt utolsó dalban
nem ölelnek át már a karok...
Fejfa mellett család apraja
szalad, nagyja érez bánatot!

Virág, gyertya tömege éled,
mikor a szentek erre járnak,
dívákhoz mérten játszó fényben
minden sírhantnál meg-megállnak.

Magányosak és családosak
ezen a napon tán eggyé lesznek,
mindbe mar az élet álmosan,
ki halottjánál áll merengve.

"Az élet törékeny!" Kőbe zárt
igazsága örök, s mindig jár
az összes élőnek intelem:
az élet eltűnhet hirtelen!