2010. 11. 11.
Elmúltakról
Tán utoljára láttalak,
mikor pont vártalak
és jöttél, de én tőled
voltam üres, gyűlölve
rettegtem soká! Féltve
irtlak -magamból téged-
levetlek, mint a csúfra
koptatott kényes ruhát.
Eltűnt varázs,
kihunyt parázs.
Lám az idő már gyógyít,
lelkemre rámart gyógyírt,
a múltam nem lett szebbé,
pörévé vált. Részemmé!
A pofonokat véltet,
valósat máig érzem,
lenyomata bennem ég,
el sosem felejtem én,
hatása fájt,
de már nem árt!
Megtanultam a leckét:
múlt nélkül nincsen emlék,
de jelent kell becsülni,
nem a rég-időn ülni
várva a kegyes jövőt,
magától fel nem törőt...
koros-poros már nem hat,
szívnek a most érzést ad:
újra vagyok,
jönnek napok!
mikor pont vártalak
és jöttél, de én tőled
voltam üres, gyűlölve
rettegtem soká! Féltve
irtlak -magamból téged-
levetlek, mint a csúfra
koptatott kényes ruhát.
Eltűnt varázs,
kihunyt parázs.
Lám az idő már gyógyít,
lelkemre rámart gyógyírt,
a múltam nem lett szebbé,
pörévé vált. Részemmé!
A pofonokat véltet,
valósat máig érzem,
lenyomata bennem ég,
el sosem felejtem én,
hatása fájt,
de már nem árt!
Megtanultam a leckét:
múlt nélkül nincsen emlék,
de jelent kell becsülni,
nem a rég-időn ülni
várva a kegyes jövőt,
magától fel nem törőt...
koros-poros már nem hat,
szívnek a most érzést ad:
újra vagyok,
jönnek napok!
